MÁGNESFESTÉK A FALRA?

 
Az otthonodban mindenhol sárga cetlik hevernek, melyekre a tennivalókat szoktad felírni? Imádod a hűtőmágneseket, de annak az ajtaja már tele van? Akkor a mágnesfesték számodra lett kitalálva, hiszen azzal bármilyen falat mágnesessé varázsolhatsz.
A mágnesfesték egy szilikonfesték, amiben vaspor található, ennek köszönhetően meg tudnak tapadni rajta a mágnesek. A tökéletes végeredmény érdekében azonban be kell tartanunk néhány szabályt, nehogy a mágnesek végül a padlón találják magukat.
Erre figyeljünk!
Számos árnyalatban kapható a mágnesfesték, melyet a tökéletes fedés érdekében legalább 3 rétegben ajánlott felkenni. Ezután akár egy sima falfestékkel is átfesthetjük, de ebben az esetben előtte inkább 5-6 réteg mágnesfestéket használjunk.
Ha nem elégszünk meg egy sima mágnesfallal, akkor még táblafestékkel is tovább lehet dolgozni, így nem csak a mágnesek fognak rátapadni a falra, hanem még krétával is tudunk rá írni, illetve dekorálni.
Bármilyen mágnes megtapad a falon?
Több réteg felvitele ellenére sokszor csak nagyon erős mágnesek tapadnak meg a falon, de nehéz tárgyakat azok sem tartanak meg. A korábban említett sárga cetliket ellenben megtartják, továbbá a fényképeket és a képeslapokat is.
Mágnesfesték eltávolítása – Hogyan?
A mágnesfesték eltávolítása sajnos nem könnyű feladat, ezért azt javasoljuk, hogy tapétára, esetleg egy falapra, gipszre vagy valamilyen más alapra kenjük fel, amit, ha szükséges, fel tudunk rögzíteni a falra, így amikor meg akarunk szabadulni a mágnesfestéktől, mindössze le kell szerelnünk az egészet. Ezzel a módszerrel a fal sem sérül meg, így annak javításával sem kell nagyon foglalkoznunk.
Amennyiben ez nem megoldható, akkor azt javasoljuk, hogy fehér mágnesfestéket válasszunk, mert azt valószínűleg sokkal később unjuk meg, továbbá költözés során sem kell minden esetben átfestenünk. Színes mágnesfesték esetén nincs más megoldás, csak az átfestés vagy a tapétázás.
Ha nem aggódunk az eltüntetés miatt, akkor nyugodtan hagyjuk szárnyalni a fantáziánkat.